Üdvözlet mindenkinek!

A mindennapjaimat firkantom ide az új városomban, Genfben...
Illetve hamarosan Franciaország és Douvaine felfedezése fog következni...


2014. május 22., csütörtök

Protekció

Néha az is kell...
KATT!

Bár még messze van a tanév vége, de már most el kellett kezdenünk gondolkodni a nagyobbik gyerek nyári táborán, hiszen az óvoda 1 hónappal később fejeződik be.
Mivel egész évben jár szerdánként egy helyre, így ott elsőbbséget élvez, biztosan felveszik (a többi gyerekkel együtt, akik rendszeresen jártak eddig).
Viszont ide csak maximum 3 hétre mehetne, így itt csak az első és utolsó hetet kértük.
Maradt középen 2 hét, ezt a fiam azon a helyen szeretné eltölteni, ahol én önkénteskedek.
Itt az a probléma, hogy közigazgatásilag nem tartozunk ebbe a városrészbe, itt elsősorban azokat a gyerekeket veszik fel, akiknek az irányítószáma 1208, hát a mienk nem az...
A körzetbe tartozó gyerekek is simán betöltik a létszámot, így külsősöknek nincs is esélye bekerülni.
De szerencsére most is jól jött, hogy én itt segítek, mert ugyan kicsit megkerülve a szabályokat, de felvették a fiamat erre a 2 hétre.
Amikor régebben arról írtam, hogy önkéntes munkát vállaltam, akkor páran ennek nem látták értelmét, pedig rengeteg előnye van.
Elsősorban befogadnak egy közösségbe, beszélgethetsz az adott nyelven, és persze ilyenkor sem jön rosszul, ha tábort keresel a gyereknek.
Mi erre a hónapra összesen 310 CHF-ot fogunk kifizetni, ha egy magán szervezésű táborba menne, akkor ez az összeg 1 hétre sem lenne elég...
Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy idő kell ahhoz, hogy egy ilyen közösségbe befogadjanak, eleinte nagyon hivatalos volt nekem is a viszonyom az ottaniakkal.
Szigorúan "Bonjour!", azaz magázódás, körülbelül 1 évig.
Amikor látják, hogy számíthatnak rád, akkor nyitnak...
Ma már "Salut!", azaz tegeződés van, és nekem is jár a 3 puszi érkezéskor.
Tagja vagyok a csapatnak, számítanak rám, én is számíthatok rájuk nagyon sok mindenben. Nagyon jó érzés ez idegenben!

11 megjegyzés:

  1. Ugye-ugye? Itt is van olyan, hogy "megoldjuk okosba".
    Nem tudom, hogy sokan miért állítják az ellenkezőjét, nincs ezzel semmi baj.
    :)
    Gondolom, nektek is megnyugvás, hogy megoldódik a nyári tábor, elfogadható áron.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tavaly is volt itt táborban, hasonló körülmények között került be, de imádta, így nagyon szeretett volna most is ide menni...hát sikerült :-)

      Törlés
    2. Miért ne lenne? :-) Nem csak itt tapasztaltam, hogy jó, ha van ismerős...
      A nyelvtanfolyamokon is volt már abból előnyöm, hogy az a tanár nagyon szeretett, aki az előző évben tanított, így másik csoportba is kerülhettem.

      Törlés
    3. Igen, arra emlékszem.
      :)
      Nincs ezzel semmi baj, csak sokan ha valami ilyen elhangzik Svájccal kapcsolatban, akkor csípőből tüzelnek, hogy itt aztán nincs ilyen.
      :)

      Törlés
  2. Szerintem jo, dolog az onkenteskedes, en mindig szerettem csinalni, ha volt ra idom, Magyarorszagon is. Sajnos egyeseknek az onzetlen segitsegnyujtas felesleges idopocsekolasnak tunik :(( Egyebkent ez egy remek lehetoseg az ujonnan erkezoknek, hogy elkezdjenek beilleszkedni, szerintem minden telepulesen van valami, ha mas nem sou des ecole, erdemes neten nezegetni az adott helyen levo egyesuleteket, karitativ szevezeteket. A nyari tabor szerintem nagyon jo, az enyemek is mennek, lesz uszoda, kirandulas es legalabb gyerekekkel vannak egyutt, nem itthon gyilkoljak egymast ((-: Itt Fr.ban a varosnak van centre aéré je vagyis napkozije, hely is szokott lenni, inkabb agusztusban van telt haz, de akkor megyunk haza a szuleimhez. Szerdankent jarnak es szeretik, szerintem akkor is erdemes beadni oket, ha az ember nem dolgozik, igy az osztalytarsakon kivul is szereznek baratokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én fiam követeli a tábort szerdánként is, és a nyári szünetben is addig, amíg nem utazunk haza, pontosan azért, amit írtál :-)
      Az önzetlen segítségnyújtás pedig jó dolog akkor is, ha nem kapunk érte semmit :-)

      Törlés
    2. Az enyémek nem járta soha, ugyanolyan antiszociálisak, mint az anyjuk.
      :D
      Ettől eltekintve nagyon jó dolog. Azt nem tudom, hogy itt van-e rá lehetőség.
      Önkéntesség: sajnos, mi (magyarok) nem vagyunk hozzászokva. Most, hogy otthon is bevezették, ment is miatta a parasztlázadás. :(

      Törlés
    3. Az igaz, hogy 6000 frankos fizetessel nagyobb kedve van valakinek onkenteskedni, mint a 60 000 ft-os fizuval ((-: de en azt vettem eszre, hogy rengeteg olyan ember onkenteskedik, aki maga is nehezen el, sok idos stb, nekik ez elfoglaltsagot es tarsasagot is ad. Engem spec jo erzessel tolt el ilyesmit csinalni. A nyari MAV napkozibe en is irtozva jartam mivel en sem vagyok a legnyitottabb ember, de muszaj volt. Az egyik gyerekem is hasonlo, de neki kifejezetten javara valt a kozosseg, sokkal szocialisabb lett.

      Törlés
    4. Van még mit tanulni, az egyszer biztos.
      Mi szerencsések voltunk, mert nagymama mindig kéznél volt. Ha nincs, biztos másképp alakult volna. :)

      Törlés
    5. ((-: Egy nagymama itt is van, meg anyu is el tud jonni neha a szunetekre . De menjenek csak a napkozibe jatszani a tobbiekkel, vegulis ket fiu, jobb nekik, mint a mamikat terrorizalni ((-: En is voltam nagymama altal vigyazva (a masik meg dolgozott, vele szerettem lenni) unokahugom jegyezte meg nehany eve, hogy a nagyinal toltott nyarak felertek egy koncentracios taborral, olyan gyerekcentrikus volt a nagyi ((-:Az a bajom, hogy anyu mindent megenged nekik, az itteni mami is, kozben tv-zik es teletomi a kicsit sutemennyel, amikor ott van a gyerek mast nem is eszik, itthon is csak edesseget akar, mar attol felek cukorbeteg lesz, ezert nem nagyon szeretem otthagyni. A nagyobb szerencsere nem szereti az edesseget.

      Törlés
    6. Azt gondolom, hogy nem is olyan nagy baj ebből a szempontból, hogy nálunk már nincsenek nagymamák :-(
      Persze egyébként nagyon hiányzik anyukám, de ő is mindent megengedne, ha élne...

      Törlés