Üdvözlet mindenkinek!

A mindennapjaimat firkantom ide az új városomban, Genfben...
Illetve hamarosan Franciaország és Douvaine felfedezése fog következni...


2014. március 6., csütörtök

Francia "remekművek"

A bútorokon kívül más bosszúságokkal is szembesülnünk kellett...
KATT!

A házunk mellett terveztek egy 4 férőhelyes parkolót, amit el is készítettek. Mi már a kezdetekkor akartunk ebből egyet vásárolni, hiszen csak 1 garázsunk, de 2 autónk van.
A válasz akkor az volt, hogy ezek közös parkolók lesznek, nem lehet őket eladni.
Gondoltuk, nem baj, közös parkolók, én is állhatok oda...
Viszont felajánlottak a lakótelep másik végében egy 6 férőhelyes parkolót, amit csakis egyben megvásárolhatunk, de erről lemondtunk.
Közben megvették a szomszédos házakat is, és bármilyen furcsa, de a szomszéd megvette a 4 parkolóhelyet...
Hogy minek 1 családnak, ahol 2 autó van szintén 4 hely??? Na ezt ne tőlem kérdezzétek!
Hogy  miért nem kérdezett meg bennünket a kivitelező??? Talán azért, mert mi már kifizettük a házat.
Közben elérkezett a kerítés megoldásának a kérdése is...
Ebben ezzel a szomszéddal kell egyezkednünk, hiszen közös lesz a kerítésünk. Azzal nincs is gond, hogy felezzük a közös részekre eső költségeket.
Viszont a férjem megnézte a terveket, és észrevette, hogy a szomszéd parkolóját a mi területünkre helyezték el részben...
Ez konkrétan azt jelenti, hogy mi nem tudunk egyenes kerítést húzni, mert belelóg a másik tulajdona, ami persze le van betonozva.
Na ez így nem pontos...ez a mi tulajdonunk, csak másnak is eladták később...
Felhívta a kivitelezőt, egy hölgy vette fel, aki semmit nem értett meg a problémából.
Ezután közölte velem, ha megyek átvenni a bútorokat, akkor mondjam el  a művezetőnek, hogy bontsák fel a betont, és csak a szomszéd területéig betonozzák vissza...
Szerencsére sem művezetőt, sem munkást nem találtam, így ez a feladat továbbra is a férjemre hárul.
Szóval! Vagy cikk-cakkos kerítésünk lesz, és a szomszéd használja az általunk megvásárolt területet, vagy megoldják...
Kíváncsian várom a végét!

4 megjegyzés:

  1. Oh,la-laaaaa...
    Ezt ne hagyjátok annyiban, ha megvettétek a területet, akkor nehogy már a szomszéd ott parkoljon.
    Mondjuk azt sem értem, hogy miért nem ajánlották fel nektek a parkolók felét. Ugyanannyi jogotok van hozzá. Ez így nem fair.
    És most hol fogtok parkolni?
    Ettől a parkolási mizériától már feláll a hátamon a szőr. Mi most pont azért (is) költözünk, mert nem tudjuk hova tenni az autókat. Parkoló egyáltalán nincs a környéken.
    Van három autónk, és egy parkolónk. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A férjem majd veri az asztalt, ha ráér :-)
      Az utcán fogok parkolni, a házunk előtt...máshol nincs hely :-( A szomszéd meg nézegeti a 2 szabad helyet, ha már megvette...

      Törlés
    2. Ott parkolhatsz?
      Mert nekünk az önkormányzat szólt, hogy ott nem lehet parkolni.
      :(
      Egyébként nem is értem, nem egyenlő arányban járna a parkoló a házakhoz?

      Törlés
    3. Hát itt nem jár egyenlő arányban. Ez egy zárt lakópark, gondolom az önkormányzat nem fog itt kukacoskodni, de majd meglátjuk...
      Elvileg egyébként tilos lett volna a kivitelezőnek eladni ezt a 4 helyet, erre kötelezte őket az önkormányzat, de mégis megtette. Így nem maradt parkoló a telepen..

      Törlés