Életképek 13. - Beáta (nyelvtanfolyam)

Szomorúan olvastam Beáta írását, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy egy kisebb városban mennyire nehezebben lehet intézni a dolgokat még akkor is, ha beszélünk angolul.

Olvassátok szeretettel!

KATT!

Mivel már itt vagyunk néhány hónapja, de a  tapasztalatok erősen azt mutatják, hogy egy ilyen kis városban, mint a miénk, nem elég az angol tudás a mindennapi boldoguláshoz, hát neki álltam nyelviskolákat keresni.

Természetesen Gildát is megkérdeztem mit javasol, hiszen ő már régebb óta rója ezeket a köröket, így jutottam el az önkormányzathoz (sajnos még mindig nem tudom, itt hogyan is nevezik).

Volt már ott egy kedves, segítőkész emberünk, aki több ügyben is tudott nekünk segíteni (már csak azért is, mert remekül beszél angolul, és ez ebben a hivatalban sem szokványos dolog), így hát ismét felvettük vele a kapcsolatot.

Érkezett is a válaszlevél nagy örömömre, egy csatolt jelentkezési lappal, ami teljes egészében francia volt. Mivel ez ugye alapvető gondot jelentett, hát besétáltam hozzá személyesen.

Segített kitölteni, de mivel ő nem tudta a részleteket, így azt ígérte az illetékes hívni fog telefonon, természetesen angolul. Vártam a hívást, de semmi.

Ellenben ismételten kaptam egy teljesen francia nyelvű levelet, amiben a tanfolyam részleteiről volt szó, ebből ennyit sikerült kiderítenem.

Így újabb kör az önkormányzathoz: kiderült, lesz egy megbeszélés adott időpontban, ahol majd elmondják a részleteket és felmérik a szintünket is.

Fel is hívták rá a figyelmemet, hogy tollat vigyek.

Persze én ezt nem vettem túl komolyan, hiszen teljesen kezdő lévén, nem nagyon tudok mit felmutatni.

Ott is voltam adott napon, adott időpontban a megbeszélésen. Kicsit késtem, de a hölgy, aki a beszámolót tartotta észrevett az ablakból - amint elveszetten bolyongok az iskola udvarán - és elém jött.

Egyből kérdezte is tudok e franciául. Elmondtam neki azt a 4 szót (abból 3 köszönés és egy a köszönöm), amit tudok, mindezt persze angolul beszéltük meg.

Szerencsére kicsit ő is tudott, így viszonylag jól elboldogultunk, én már naivan azt hittem "sínen vagyunk".

Bekísért egy terembe, ahol már 8-10 ember ült az asztaloknál, pont úgy, ahogy az iskolában szokás.

Hellyel kínált, leültem, majd kedvesen közölte velem, ha esetleg valamit nem értek nyugodtan jelezzem, és ezzel lazán visszaváltott franciára és folytatta tovább a tájékoztatást.

Én meg csak ültem és pislogtam ki a fejemből, hogy ez most komoly???

Gyakorlatilag feltett kézzel ülhettem volna, hogy jelezzem nem, én nem értem, hogy miket beszél... Néha rám nézett, és mikor látta, hogy ingatom a fejem, akkor néhány mondatban összefoglalta angolul a dolgokat.

Ami igazán meglepett, hogy egyedül velem kellett angolul beszélnie, mert mindenki más tudott annyira franciául, hogy megértse a tájékoztatót...

Miután a kezdeti traumát kihevertem jött a következő: tesztet kellett írnunk.

Kérdezem a hölgyet: "Nekem is meg kell írnom?"

Erre a válasz egy rakat szabadkozás volt: "Nem gond ha nem tudom, csak nézzem át, és ami esetleg megy, azt írjam be.".

11 oldal, 30 perc és kb. olyan volt, mint egy mini nyelvvizsga: a legegyszerűbb képet a szóval összekötöm feladattól a levélírásig minden volt benne.

Mondanom sem kell 5 perc után üresen adtam be a lapot, és természetesen én voltam az egyetlen... Erre a hölgy közölte, hogy akkor menjek a szóbeli részre.

Egy kolléganője a folyosón csinálta a szóbeliztetést.

Én persze nála is azzal indítottam, hogy nem tudok franciául, de hiába... Ő csak beszélt hozzám és várt valamiféle reakciót, de hogy mit?!?!?

Aztán még egy képet is elő vett, és azzal kapcsoltban is próbált kérdezni, de persze semmi...

Néhány perc után fel is adta, visszamentem a terembe a másik hölgyhöz, neki megpróbáltam elmagyarázni, hogy január első 3 hetében én még nem leszek itt, és akkor most hogyan tovább...??? Erre csak annyit mondott, hogy ne aggódjak, írjak egy levelet neki, ha visszaértem.

Amíg otthon voltam meg is kaptam - persze szintén franciául - a csoportbeosztásomat, csütörtökön 18:00-ra kell mennem.

Visszaérkeztünk, kedd magasságában írtam is a hölgynek, hogy itt vagyok, és szerintem az gond, hogy már 3 óra elment, és én meg teljesen kezdőként nem tudtam ott lenni.

Próbáltam megtudni, hogy mikor indul a következő csoport, aminek az elejétől be tudnék csatlakozni. Erre a levelemre azóta sem kaptam választ.

Elég tanácstalan voltam, így csütörtökön megpróbáltam felhívni őt telefonon, de ki volt kapcsolva. Úgy gondoltam veszíteni valóm nincs, így elmentem az esti órára.

6 előtt 5 perccel én ugyan ott voltam, de rajtam kívül senki más.

Egy szomszédos teremben ücsörgő tanártól tudtam meg, hogy az órát talán 18:30-kor kezdik 18:00 helyett, így majd egy fél órát ücsörögtem egyedül egy sötét folyosón, és reménykedtem talán lesz itt valami...

Negyed után valamivel érkezett a tanár és a "diákok" zöme is. Be sem kellett mutatkoznom, sejtette ki vagyok.

A szépséghibája a dolognak, hogy ő viszont kb. 3 mondatott tudott angolul.

Azzal a hárommal meg  azt próbálta elmagyarázni, hogy el sem kellett volna mennem az órára, mert ez nekem túl bonyolult, és erről tájékoztatnia kellett volna a másik hölgynek, akit ugye nem értem el.

Én persze próbáltam ezt elmondani neki, de vele képtelen voltam zöldágra vergődni...

Így hát hazamentem és meséltem páromnak mi a szitu.

Erről ő fogta magát és ismételten megpróbálta a hölgyet felhívni, akit nekem nem sikerült délután. Szerencsére felvette és hát azt válaszolta, amit gondoltunk: sajnálja, de az én szintemen (teljesen kezdő) nincs most csoport.

Áprilisban indul a következő, esetleg talán akkor, vagy tanuljak kicsit magamtól/ismerősöktől és akkor majd becsatlakozhatom. És egyébként meg sok sikert kíván...

Mondanom sem kell, hogy ezek után hogyan éreztem magam?!?!

Épp elég zavaró volt, hogy én voltam az egyetlen, aki semmit sem tudott franciául, most még ezt is eljátsszák velem...

Pedig egyetlen e-mail is elég lett volna, hogy elkerüljük ezt a felesleges kört.

És nem elég, hogy ezt végig kellett csinálnom, de még azzal a ténnyel is szembesülnöm kellett, hogy ezzel 0-ra szűkült a lehetőségeim köre.

Mivel ugye a fiamnak egyelőre nincs ovija, így napközben, amikor a nyelvtanfolyamok zöme lenne, nem tudom szabaddá tenni magam.

Azt meg egyelőre nem szeretném bevállalni, hogy egy másik kb. fél órára lévő városba utazgassak be este nyelvtanfolyamra, ezt az időt szeretném a családommal tölteni.

Itt helyben ez az egyetlen lehetőség lett volna, így egyelőre a nyelvtanulás témakör parkoló pályára került.

Sajnos…Hiába, ez itt nem Genf és nem is egy nagyváros.
Csak a teljesség kedvéért: ez a tanfolyam 3 hónapos lett volna, heti egy alkalommal 2x45 perc mindez összesen 50 CHF-ért.

A tankönyvet lehet külön megvenni, idáig sajnos nem jutottam el.

Aki nem tudja megoldani a gyerekfelügyeletet, annak talán ebben is segítettek volna, én ilyenre is kaptam ígértet, mikor első körben jelentkeztem.