Üdvözlet mindenkinek!

A mindennapjaimat firkantom ide az új városomban, Genfben...
Illetve hamarosan Franciaország és Douvaine felfedezése fog következni...


2013. június 17., hétfő

Milyen a jó szakközépiskola?

Ennek az írásnak a megírására szintén Tilmir írása inspirált a Határátkelőn.
KATT!

Egy olyan tapasztalatot osztok most meg, ami kicsit az "én gyermekem is".
Én életemben 2 munkahelyen dolgoztam, az első városban körülbelül 10 évig, illetve a költözés után a második városban hasonló ideig.
Középiskolában oktattam matematikát és fizikát szakmunkás tanulóknak, szakközepeseknek és felnőtteknek, az utóbbi időben informatikát, bár erről nincs diplomám.
Amikor a Há-n azt mondtam, hogy van kis rálátásom ezekre a dolgokra, akkor ezt nem a nagyképűség, hanem a tapasztalat mondatta velem, bár az is igaz, hogy közel 7 éve már csak hallomásból ismerem ezeket a dolgokat. De követem a változásokat az oktatásban, nem hiszem, hogy azóta jó irányban változtak volna a dolgok, erről több volt kollégám is így nyilatkozik.
Tilmir az írásában a svájci középiskolai oktatásról írt, ezt többen támadták...
Nekem erről itteni tapasztalatom még nincs, de a felvázolt rendszer szimpatikus!
Az adott írásnál már leírtam, hogy szerintem hogyan tudták tönkretenni az otthoni szakmunkásképzést, erre itt nem térek ki.
A hozzászólásokban megjelent a szakközépiskolai képzés is, ami sokak szerint semmit sem ér...igazuk van!
De tényleg! Mit jelentett eredetileg a szakközépiskola? Szerintem azt, hogy ad érettségi bizonyítványt is, de mellette jó szakmai alapokat, szakmunkás bizonyítványt is!
A mostani képzésekre ez általában nem jellemző...
Az előző munkahelyemen elindítottunk egy kísérleti képzést a szakközépiskolai vonalon. Meg kellett terveznünk a tantervet, a felépítést, utána ezt engedélyeztetnünk kellett a minisztériummal.
Megkaptuk az engedélyeket és indult a bazár...:-)
Erről írnék pár sort, mert szerintem ebben az irányban kellene elindulni!
A képzés 4 éves, már a beíratkozásnál tudták a szülők, hogy aki a tizedik osztály végére nem éri el a 3,3 átlagot, az csak szakmunkástanuló lehet.
Az első 2 évben mindenki ugyanazt a tananyagot tanulja (érettségire készít fel), majd a tizedik osztály végén volt egy vizsga  a közismereti tárgyakból.
Az átlag a 2 éves teljesítmény, illetve a vizsga eredményéből adódik (1/3-1/3-1/3 arányban).
Ebben a 2 évben is 3 nap szakmai gyakorlat volt az iskolai tanműhelyben, és 2 nap elméleti oktatás.
Ez elég nagy terhet rótt ránk, közismereti tanárokra, hiszen 2 nap alatt kellett azt megtanítanunk, amit a normális szakközépiskolákban 5 nap alatt végeznek el.
Hihetetlen, de ezek a gyerekek ezt is teljesítették!
Én például a felosztásnál lemondtam 1 fizika óráról (nem kötelező belőle az érettségi) a nyelvek javára, de ezt többen is megtették!
Ezt megtehettük, mert nem a minisztérium által előírt követelményeknek kellett megfelelnünk, hanem a saját pályázatunkat kellett teljesíteni :-)
Az első években nem kellett azon gondolkoznuk, hogy mi lesz azokkal a gyerekkel, akik nem teljesítik a szintet, mert ezt mindenki elérte.
Magyarul! Kaptak 4 év után egy érettségi bizonyítványt és egy nagyon jó alapokat adó szakmunkás bizonyítványt is!
Szabókat képeztünk és takácsokat. Az első év után (9. osztály) ezek a gyerekek képesek voltak levenni a méretet, megtervezni a ruhákat és megvarrni a szabó osztályokban.
Saját tervezésű ruhákat is készítettek, amiket divatbemutatókon ők mutattak be...nagy sikere volt a városban, ebből is jó sok pénz befolyt az oktatásra.
Ezenkívül a ballagási ruhákat is ők készítették a város sok iskolája számára, nekem is van 2-3 kosztümöm tőlük!
Igen! A gyerekek vették le  a méretet, ők tervezték meg az én egyedi igényeim alapján, és ők varrták meg!
Ez az igazi szakközépiskolai képzés! Tényleges szakmát ad az érettségi mellett!
A pályafutásom alatt 1 gyerek volt, aki nem érte el az átlagot a 10. osztály végén (3,3 helyett 3,2 lett).
Ő eleve hátránnyal indult...a város sok általános iskolájából kirúgták már a magatartása miatt.
De! Ő egy beszédhibás gyerek volt, dadogott, a rosszaságával próbálta ezt ellensúlyozni.
Végül mi felvettük, mert az utolsó osztályfőnöke felismerte, hogy nem buta a gyerek....
A 9. osztály végén az iskolai ünnepségen verset szavalt dadogás nélkül!
Viszont a sorozatos váltások az általános iskolában nem tettek jót neki, így sok lett volna egyszerre az érettségi és a szakmunkás bizonyítvány is.
Ezért ő "csak" szakmunkás bizonyítványt kapott a 4. év végén, de a közismereti órákra is bejárt a többiekkel (egy gyereknek csak nem tartunk külön órát...).
Persze az elbírálása nem volt annyira szigorú, mint a többieké, de azért ő is tanult...sőt sokat tanult!
Aztán beiratkozott az iskolánkban indított szakmunkások szakközépiskolája képzésre, ami 3 éves.
Ismerve az előéletét 2 évet elengedtünk, így az 5. év végén neki is volt érettségije is!
 
Tetszik? Így kellene működni szerintem ezeknek a dolgoknak! Legalábbis szerintem!
Milyen volt a képzés fogadtatása?
A tervezés közepén az iskolánkat összevonták egy másikkal, de szerencsére a mi igazgatónk maradt a székben, így folytathattuk. A másik iskola tantestülete jóval nagyobb létszámú volt, ők ezt igen erős ellenérzésekkel fogadták!
Sokan kijelentették, hogy ezekben az osztályokban nem hajlandóak tanítani, mert 2 nap alatt nem lehet elvégezni, amit eddig 5 nap alatt csináltak...
De ettől függetlenül működött!
Közben én költöztem, utána már nem volt rálátásom ezekre a dolgokra.
Most a kíváncsiság kedvéért megnéztem, hogy működik-e még ez a képzés....
A már összevont iskolát ismét összevonták egy másikkal, ami ráadásul sem profilban, sem a helyzetét tekintve nem igazodik az eredeti iskolához.
Az igazgató is más, ez a képzés sem működik már, sőt a textilipari képzést is a minimálisra csökkentették...gyakorlatilag megszűntették a varrónők, szabók, takácsok, szövönők, fonónők és egyéb szakmunkások képzését ebben a városban, ahol régebben Textilgyár is működött.
Nincs mit ehhez hozzátenni!
Ha azt mondom, hogy megölték a "gyerekemet", akkor nem tévedek!
 
 
 
 
 
 

8 megjegyzés:

  1. Na igen...
    :(
    Én alapjáraton nagyon gyerekpárti vagyok, lehet elfogult is, de hiszek abban, hogy megfelelő hozzáállással (legyen az oktatási program, vagy pedagógus), nagyon sokat lehet kihozni a gyerekekből.
    Csak el kellene felejteni a kötelező dolgokat. Inspirálni kell őket, hogy maguk találják meg, amihez kedvük, amivel szívesen foglalkoznak.
    :)
    Sajnos most egyik sem adott. Illetve semmi sem adott.
    :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezt direkt neked írtam! :-) Voltak kezdeményezések, de elnyomták őket...

      Törlés
    2. Köszi!
      Csak mint szülő és laikus van rálátásom a dologra, de az soha nem szül jót, ha valaki az íróasztal mögött kitalál valamit nulla gyakorlattal.
      Négyévente az épp aktuális kormány teszi döntéshozó pozícióba az emberét, ha alkalmas rá, ha nem. Általában utóbbi.

      Minden esetben ki kellene kérni a gyakorló pedagógusok véleményét, ha már az önálló kezdeményezésüket nem fogadják el.

      Törlés
  2. Szuper ötlet volt, kár, hogy már nem működik...szerintem is sokkal több lehetősége lenne ilyen rendszerrel a fiataloknak...

    VálaszTörlés
  3. Azt nem értem, hogy a jó dolgokat miért kell csírájában elfojtani...
    :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az újítások, a jobbra való törekvés sajnos azt váltja ki a "rutinból" dolgozó tanároknál is, hogy ezentúl nekem is készülnöm kell az órára, hogy a változott óraszámok, tananyag felosztás ellenére is sikert érjek el...
      A vezetés pedig nem kíván konkurenciát sem most, sem régen!
      Tudod! Nekem ebben nem igazán egyezik a véleményem az oktatásban részt vevő sok emberrel, ezért talán nem is bánom, hogy ebből kiléptem, de erre csak itt kint jöttem rá. Bár otthon is voltak problémáim...nem nagyon szerettek a kollégák! Na jó! Ezt a szemembe nem mondták, így most akár tiltakozhatnak is :-)

      Törlés
    2. Sokszor beszéltünk már róla, hogy sajnos a pedagógus szakma felhígult, megítélése arányosan romlott.
      Pedig, fontossága vetekszik az orvoslással.
      Jó lenne, ha ezt a döntéshozók is meglátnák.

      Törlés
    3. Hát ez csak álom...:-(

      Törlés